#MEEnet
Szakmai estek
#MEEnet
Villamos technológiák fóruma
#MEEnet
Munkavédelmi és Biztonságtechnikai Fóruma
#InfoShowLive
KÖF hálózatok, új módszerek az üzemzavar behatárolásban
Online író-olvasó találkozó
#MEEnet
A tiszta, okos, megfizethető energiáért
#VIFnet
Minden, ami védelem és irányítástechnika
#MEEnet Szakmai estek
Az Egyesület az online rendezvények népszerűségét kihasználva elindította a "MEE szakmai estek" című rendezvénysorozatát, amelynek keretében társaságok, szakosztályok, munkabizottságok, területi szerveztek mutatnak be egy-egy aktuális, érdekes szakmai témát. Az est során egy vagy két bevezető előadás hangzik el, amelyek után - és közben is - kötetlen beszélgetés formájában lehet a témakört megvitatni, véleményt nyilvánítani, vitába bocsátkozni a házigazda(ák) moderálásával. A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassuk milyen sokszínűek és szerteágazóak az egyesület által kezelt tématerületek, valamint, hogy minden tagunk - aki rendelkezik internet kapcsolattal - részt tudjon venni ezeken a szakmai eszmecseréken így támogatva az egyesület közösségi életének fenntartását és erősítését.
A korábbi rendezvények videói MEE tagok számára a Médiatárban elérhetők.
2021. március 11. Hiedelmek vs. Valóság: Esetek, amelyeknek nincs közük a villamosenergia-rendszer kiberbiztonságához. Vagy mégis? |
2021. március 11. | Hiedelmek vs. Valóság: Esetek, amelyeknek nincs közük a villamosenergia-rendszer kiberbiztonságához. Vagy mégis? | |
2021. április 20. | Hiedelmek vs. Valóság: Akkumulátoros autózás: Megmentjük a földet vagy...? | |
2021. május 19. | Mi van a fogyasztásmérő helyek körül? | |
2021. június 22. | Új villamos szakma született, vagy mégsem? Több vagy kevesebb felülvizsgálói munkánk lesz? | |
2021. szeptember 8. | Trend és rend az ipari elektrosztatikában | |
2022. március 22. | Hiedelmek vs. Valóság: Bemutatkozik az ÉBSZ | |
2022. április 20. | Naperőművek terjedésének elosztóhálózati kihívásai fiatal kollégáink szemszögéből | |
2022. június 22. | A múlt alapkövein a 21.században = Bemutatkozik online a MEE Technikatörténeti Bizottság | |
2022. október 20. | A téglalap sokszögesítése - Az áramlásalapú piacösszekapcsolás elindítása Közép-Európában | |
2022. november 16. | Hiedelmek vs. Valóság: Energiaválság - A tökéletes vihar | |
2023. február 16. | Trendek a világítástechnikában, bemutatkozik a MEE Világítástechnikai Társasága | |
2023. március 21. | A Védelmi és Irányítástechnikai Fórum titkai | |
2023. június 20. | Hiedelmes vs. Valóság: Aggregátorok szerepe az energetikában |
#MEEnet Villamos Technológiák Fóruma - Energiatárolók a villamosenergia-rendszerben
2021. június 24.
A fórum aktuális, a villamosenergia-rendszer üzemeltetésében részt vállaló szereplőket érintő műszaki megoldásokról szól. Az Egyesület célja, hogy egy olyan platformot nyújtson a szektor tagjainak, ahol az érintett felhasználók kifejezhetik igényeiket egy adott technológiával kapcsolatban, míg a megoldásokat kínáló gyártók képviselői a megvalósítási lehetőségeiket mutathatják be.
A rendezvény célja:
Az energiatárolók széleskörű alkalmazhatóságuk és gyors telepíthetőségük miatt jelentős potenciállal bírnak az energiaszektor szereplői számára. Hasznosak - többek között- az elosztóhálózati minőségi mutatók (feszültség, folytonosság) biztosításának elősegítése, vagy akár rendszerszintű szolgáltatások nyújtása tekintetében. Alkalmazásuk során fontos a legkisebb költség elvének teljesülése is, hiszen a felhasznált technológia költsége a villamos energia árában is megjelenik. A rendezvényen ezeket a témaköröket szeretnénk körül járni, bemutatva a mára már megvalósult akkumulátoros projekteket, valamint eszmecserét folyatni a további új műszaki megoldásoktól, felhasználási módokról. A jövőre nézve a Tiszta Energia Csomag (CEP) előírja a flexibilitás piac létrehozását, amely implementációja első lépéseként már a Villamos Energia Törvényben (VET) is szerepelnek az elosztói rugalmasság szolgáltatások. Ezek az új fogalmak szorosabb együttműködést követelnek meg az egyes szereplőktől (TSO-DSO, TSO-RSZ), és új lehetőségeket nyitnak az energiatárolók alkalmazásában.
Vizsgálandó tématerületek:
Akkumulátoros technológia a villamos energiához kapcsolódó szolgáltatásokban (pl. kiegyenlítő szabályozás, feszültség-meddő szabályozás, flexibilitás piac)
#MEEnet Munkavédelmi és Biztonságtechnikai Fóruma
2021. június 03.
„Súlyos balesetek, okok, preventív intézkedések” címmel a MEE VHTSZÜ Szakosztálya 2021. június 3-án (csütörtök) 9.00 órakor on-line Munkavédelmi és Biztonságtechnikai Fórumot rendez, melyre tisztelettel meghívja Önt és munkatársait.
A Fórum szakmai háttere, célja:
- A villamos hálózatok üzemeltetése, építése, rekonstrukciója során kiemelt baleseti kockázatot jelent a magasból történő leesés, áramütés, ívsérülés, nehéz tárgyak emelése, daruzása közben a teher leesése, váratlan elmozdulása. Az iparági cégeknél az elmúlt 1,5 – 2 évben több súlyos – több esetben halálos - baleset, kvázi-baleset következett be fenti kockázatok szabálytalan, nem megfelelő kezelése miatt.
- A Fórum célja néhány ilyen eset bemutatása, az ezekből levonható következtetések, tanulságok és az egyes cégeknél megtett megelőző intézkedések ismertetése annak érdekében, hogy segítsük az iparági cégeknél hasonló balesetek bekövetkezésének elkerülését.
A rendezvény moderátora: Korponai István (VHTSZÜ Szakosztály társelnök)
#MEEnet #InfoShowLIVE
2021. május 11-13.
A villamosenergia-ipar fontos szereplői a villanyszerelők, akik számára a Magyar Elektrotechnikai Egyesület évek óta külön rendezvényt szervez INFOSHOW néven.
A kialakult járványhelyzet miatt ebben az évben online rendezvény indít, #MEEnet #InfoShowLIVE címmel.
Előadások, workshopok és kiállítók részvétele biztosítja, hogy a szakemberek naprakész információkat kapjanak a modern, biztonságos villanyszerelésről. Emellett megismerhetik a legfrissebb előírásokat, technológiai megoldásokat és trendeket, valamint érdemi szakmai konzultációt folytathatnak az új megoldásokat kínáló cégek szakértőivel.
Három napon át online előadásokkal, workshop bemutatókkal, élő stúdióbeszélgetésekkel, konzultációs lehetőséggel tesszük lehetővé, hogy a villamosenergia-iparban fontos szakmai tudás elérhetővé váljon minden érdeklődő érintett számára.
2021. május 11, 12 és 13-án mindhárom nap 13-tól 16 óráig 3-4 témában vehetnek részt az érdeklődő szakemberek online szakmai előadásokon, workshop bemutatókon, amelyek közben élő stúdióbeszélgetés is lesz a téma szakértőivel és lehetőség nyílik a chatszoba segítségével közvetlen eszmecserére is.
#MEEnet Villamos Technológiák Fóruma - KÖF hálózatok, új módszerek az üzemzavar behatárolásban
2021. február 18.
A rendezvénysorozat aktuális, kimondottan az elosztókat érintő műszaki megoldásokról szól majd.
Az elosztóhálózat üzemeltetésénél egyre fontosabb szempont a szolgáltatott energia minőségének (feszültség, folytonosság) biztosítása. A fogyasztói igények növekedésével a rövid idejű zavartatások csökkentésével is előbb, utóbb foglalkozni kell. A rendezvényen ezt a témakört szeretnénk körüljárni, bemutatva a jelenlegi hálózat behatárolási módszereket és ezek lehetséges továbbfejlesztését. A továbbfejlesztésnél figyelembe kell vennünk, hogy a megengedett érintési feszültség csökkenése miatt (MSZ EN 50341, MSZE 50341) a földzárlatos hibák szelektív kiválasztása új védelmi megoldásokat kíván, ami együtt járhat a földzárlati áramnövelés jelentős csökkentésével (növelt áram és idő). Ez visszahathat a műszaki megoldásokra.
Vizsgálandó műszaki megoldások: oszlopkapcsoló, TMOK, ETM, Recloser, zárlati irányjelzők, FÁNOE és védelmi filozófia
#MEEnet online író-olvasó találkozó
2021. január 18.
Az Elektrotechnika MEE Energetikai Informatika Szakosztálya által gondozott legutóbbi 2020/11 lapszáma megjelenése nyomán egy új lehetőséget, az online konzultációt kínáljuk fel Olvasóinknak.
A #MEEnet logóval jelölt cikkek Szerzői örömmel vállalták, hogy a cikkekkel kapcsolatban az egyesületi honlap #MEEnet felületén élőben, online konzultációs találkozót biztosítanak az érdeklődő Olvasóknak.
Ez a párbeszéd egy új, reményeink szerint kiváló lehetőség arra, hogy az adott témakörben a szakemberek egy semleges fórum keretében egyeztessék gondolataikat!
#MEEnet - A tiszta, okos, megfizethető energiáért!
2020. szeptember 15. - december 03. között
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezi az ország legnagyobb elektrotechnikai seregszemléjét, a tiszta, okos és megfizethető energia témakörét körbejáró idei Vándorgyűlést, mely a villamosenergia-ipar legfőbb szereplőit köti össze színvonalas szakmai programokon keresztül. Ma már több, mint 800 fő részvételével, évente kerül megrendezésre az esemény, ahol többek között villamosenergetikai-energiapolitikai kérdések, az energiaszektorban zajló digitalizáció vagy a lakossági energiafogyasztással kapcsolatos edukációja is szerepel témaként. A többnapos konferencián, plenáris üléseken, szekciókban ismertetik az előadók az iparágat érintő aktualitásokat. A Vándorgyűlés fizikai valójában az idei évben elmaradt, de az ahhoz készült anyagokat beleértve a kerekasztal beszélgetést is itt mutatjuk be az érdeklődőknek.
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület nagy népszerűségnek örvendő évente ősszel megrendezésre kerülő 67. Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítása a járványügyi helyzet miatt elmaradt. Az online konferenciánk keretében biztosítunk lehetőséget arra, hogy az iparág prominens szereplői tájékoztatást adjanak az aktuális legfontosabb kérdésekről és egy kerekasztalbeszélgetés keretében is megismerhessük gondolataikat.
Új kihívások az új Nemzeti Energiastratégiában
Céltudatos szakmai összefogás lehet a megoldása kulcsa
2020. szeptember 15. MAIT Találkozó |
2020. szeptember 15. | MAIT Találkozó | |
2020. szeptember 29. | Plenáris előadások (I. rész) | |
2020. szeptember 30. | Plenáris előadások (II. rész) | |
2020. november 02. | A1 Szekció - Energetikai kiberbiztonság | |
2020. november 05. | A2 Szekció - Hálózat fejlesztés és rugalmasság | |
2020. november 10. | A3 Szekció - Megújuló energiatermelés | |
2020. november 12. | A4 Szekció - Digitalizáció és informatika a hálózaton és az e-mobilitás szolgáltatásban | |
2020. november 24. | A5 szekció - Nemzetközi együttműködési lehetőségek | |
2020. november 26. | A6 Szekció - Biztonságos és hatékony munkavégzés | |
2020. december 01. | A7 Szekció - Innováció az elektrotechnikában | |
2020. december 03. | A8 Szekció - Digitalizáció a közmű szektorban |
#VIFnet - Minden, ami védelem és irányítástechnika!
2020. november 17-19.
Minden, ami védelem és irányítástechnika - ez az évente megrendezésre kerülő Védelmi és Irányítástechnikai Fórum online változatának mottója.
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület ezen online rendezvényén szakmai előadások keretében mélyedhetnek el a résztvevők többek között olyan témákban, mint a teljesen digitális alállomások védelmi és irányítástechnikai kihívásai, avagy az áramváltók tranziens telítésének hatása a védelmi funkciókra.
Az előadások gyakorlati vonatkozásban tárgyalják az egyes témákat, így a tapasztalat és a naprakész információk megosztása révén minden résztvevő hasznos, pragmatikus tudással gazdagodhat - az iparág ilyen jellegű támogatása pedig Egyesületünk egyik fő célkitűzése.
Az online térbe átkerült 7. Védelmi és Irányítástechnikai Fórum (#VIFnet) 2020. november 17-19. között zajlott le, 240 fő regisztrált résztvevővel és átlagosan 120 fő hallgatóval a szekciókban. A „Se veled, se nélküled - A digitális technológia esélyei és veszélyei” mottó szellemében hallgathattak előadásokat és tehettek fel kérdéseket a #VIFnet részvevői négy szekcióban. A bemutatott témakörök a teljesség igénye nélkül: a - korábbi években már megszokott – védelmes „oktatás” keretében az áramváltók tranziens telítése, a teljesen digitális alállomás megvalósíthatósága, a bekövetkezett kibertámadások bemutatása, angol nyelvű elődás az IEC61850 alkalmazásról és a rendszerintegrálásról külföldön, a tréning és a real-time szimulátor alkalmazási lehetőségei, a megújuló energiák és az energiatárolás kérdései a digitális technológia szempontjából.
Gratulálunk a résztvevők által megszavazott legjobb előadónak, Vokony Istvánnak. Az előadása címe „A forgó tömeg nélküli termelők frekvenciagradiensre gyakorolt hatásainak elemzése volt.”
Köszönjük az előadóknak a tartalmas előadásokat és a kérdések során való rendelkezésre állást, a MAIT-nak és a MEE irodának a technikai lebonyolításban nyújtott odaadó támogatást!